Apátistvánfalva kis község Vas megyében, az osztrák-magyar-szlovén határ találkozásánál lévő szentgotthárdi kistérségben helyezkedik el, az osztrák határátkelőhelytől 10 km-re, a szlovén határátkelőhelytől 3 km-re.
A község egész területe az Alpok-aljai dombságon helyezkedik el, 270-, és 340m közötti tengerszint feletti magasságban. Közvetlen társközségei Orfalu és Kétvölgy községek, mely települések többnyire magukon hordozzák községünk kapcsán leírt földrajzi, építészeti és egyéb jellemzőket.
Az időjárásra a közeli Stájer-Alpok van befolyásoló hatással
Apátistvánfalva és környéke vizes völgyekben és forrásokban igen gazdag. Legismertebb vízfolyásunk a településünktől délre eredő, az egész községet átszelő Hársas-patak, mely a tőlünk néhány km-re lévő, gyönyörű erdő övezte környezetben található Hársas-víztározót táplálja, mely a környék legkedveltebb pihenőhelye.
A vidék egyedülálló létesítménye a “tóka“, mely 2-3 méter mély kb. 2 méter széles gödör, ami az esővízből töltődik fel, és a vízzáró agyagréteg nem engedi a vizet elfolyni, melyet a korábbi évtizedekben leginkább állatok itatására használtak az itt lakók.
Valamikor a mai település egészét, mint az Őrség Vendvidék többi részét összefüggő erdő borította
Az ide települt emberi munka eredménye a mai állapot kialakítása. Ennek eredményeként községünk arculata teljesen egyedülálló település szerkezetet mutat:
A község külterületén belterületén egyaránt megtalálhatók az egykori hatalmas erdők foltjai, mert a bükkösök és lucfenyvesek többsége magántulajdonban maradtak.
A gazdák ezeket féltő gonddal kezelték, úgynevezett szálaló gazdálkodást folytatva termelték ki a fákat. Ezzel kevésbé bolygatták meg az aljnövényzetet, s teret engedtek a természetes újulásnak is.
Így a mai napig megmaradtak a csodálatos kaszálórétek, mely igen ritka és értékes tavaszi növénye a zergeboglár egyik alfaja. Különlegességnek számít a rózsaszín virágú sömöröskosbor, a lilavirágú, széles levelű ujjaskosbor, valamint az országos viszonylatban is ritka előfordulású, struccpáfrány sokszor embermagasságúra megnövő példányai.
A mészkerülő erdei fenyvesek lejellemzőbb növényei a boróka, a szőrös nyír, a korpafüvek, s csaknem megtalálható valamennyi körtike faj, és a fekete s vörös áfonya.
A háborítatlan tiszta levegőjű természeti környezetben igen változatos az állatvilág is
A kis- és nagyvadak mellett értékes fészkelő madaraink a fekete gólya, a darázsölyv, a haris, a kék galamb, a keresztcsőrű, a süvöltő és a tüzes fejű királyka.
Mindezek mellett Magyarország leggazdagabb lepkefaunája él nálunk, valamint községünk és térsége az ország egyik gombákban leggazdagabb területe.
Községünk néprajzilag is önálló, sajátos kultúrát őrző táj
A falu településszerkezete teljesen egyedi, úgynevezett szórvány beépítettség jellemzi. Egy-egy ház többségében külön áll a dombokon, körülötte helyezkednek el a szántók, a kaszálógyümölcsösök , és a rétek. Ez adja a táj mozaikos jellegét. A házak a birtok első tulajdonosától kapták a nevüket, melyet örököltek az új lakók is.
Jellemző volt a keresztvéges boronafalas építkezési mód, az épületek elhelyezését tekintve, pedig a vonalas építkezés (szoba, konyha, kamra, gazdasági épületek).
Így általában az udvartér teljesen körül volt zárva. A kerítés nem volt jellemző, legfeljebb elősövény vagy vesszőfonat, de ez is inkább a veteményes kertek körül, a vad elleni védekezés céljából.
A terület természeti adottságaihoz igazodva elsősorban az erdőgazdálkodás és az állattenyésztés volt jelentős
A szántóföldi gazdálkodás az un. bakhátas gazdálkodás volt, elsősorban önellátásra termesztettek rozsot, árpát, zabot, kölest, hajdinát, káposztát, répát és tökféléket. A tökfélék magjából a mai napig helyben olajat ütnek, a többi részét pedig az állatok etetésére hasznosítják.
A gyümölcsösökben szilva, alma és körte terem, melyekből lekvárt és pálinkát főznek (ez utóbbit szintén a helyi főzdében).
Korábban kiemelkedő volt a szarvasmarha tenyésztés, mely sajnos ma már nem jellemző.
Írásos dokumentumok alapján községünk első okleveles említése 1350 ősze
A község névadója Harding Szent István ciszterci apát. Az ő tiszteletére emelték 1785-ben a ma is meglévő igen szép, műemlék templomunkat, mely helyén korábban csak kápolna volt.
A faluban 1683 óta emlékeznek Harding Szent Istvánra, minden év július 16-án, a búcsú ünnepség keretében.
A lakosság katolikus vallású, 90 % – ban szlovén anyanyelvű. Jellegzetes tájnyelvüket a mai napig őrzik és használják az emberek, nemcsak hétköznapjainkban, de ünnepi hagyományőrző rendezvényeiken is.
A második világháborútól kezdődően egy jelentős elvándorlás indult meg, elsősorban a nehéz helyi megélhetés miatt, mely elvándorlás ugyan lelassult, de teljes mértékben napjainkig sem szűnt meg.
Községünk kül- és belterülete 1978. óta szigorúan védett
2002. márciusa óta az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozunk.
Kedvező földrajzi fekvésünk, csodálatos természeti adottságaink folytán kellő anyagi segítséggel a település egyetlen kitörési lehetősége a környezetkímélő turizmus felvirágoztatása. Szlovén Kisebbségi Települési Önkormányzatunk évek óta ezen munkálkodik.